2025. ápr 13.

Romház felújítás: fürdő felújítás takarékosan

írta: sarolta.lisztes
Romház felújítás: fürdő felújítás takarékosan

img_3347.jpg

Én is alig hiszem el, de végre valami elkészült az Őzikés házban. Ahogy korábban már írtam, egy romos házat vettem nemrég egy nagyon pici falu szélén, amit nyaralóként szeretnék használni. Minden nagyon ócska, de arra nincs lehetőségem, hogy az egészet szétverjem és újjá építsem, így jó áras megoldásokat keresek.

Elsőként a WC készült el. A csapos öblítésű toalettet kerámia monoblokkosra cseréltettem (ehhez kénytelen voltam szerelőt hívni), a háta mögötti falat pedig egy vinyl tapétával vontam be.

Ez volt a terv (egy korábbi posztban írtam a csempe helyettesítő megoldásokról):

wc_terv.jpg

Ez volt a vízállónak hirdetett vinyl tapéta:

tapeta_t.jpg

Kettő tekercset használtam fel. Előtte tisztítószerrel lemostam a csempét, majd gőztisztítóval többször átmentem rajta. Ezután ragasztottam fel a tapétát. Mivel öntapadós, így nagyon könnyű volt feltenni, de óvatosan kellett vele bánni, mert ha egyszer odaragadt, akkor már nehéz volt visszaszedni. 

 img_3349_1.jpg

A tapéta textúrája egy egy kicsit szemcsés és matt. Ami jó volt, hogy a minta eltolás nélkül illeszkedik, így a következő tekercset is az elejétől lehetett felragasztani. Viszont az alatta lévő csempék formája és a fuga átütne rajta, ha nem lenne ilyen erőteljes a mintája. Tehát egyszínű, vagy visszafogott mintájú tapétával szerintem nem néz ki jól, ha csempe van alatta.

Mivel nemrég készült el, így azt még nem tudom megmondani, hogy mennyire tartós.

Ilyen lett:

 img_3339.jpg

 img_3342_masolata.jpg

 

A következő kis projekt a fürdőkád-mosdó környékének kezelésbe vétele lesz, illetve előbb-utóbb a padló következik. Az eredeti metlaki, vagy metlachi lap foltos, illetve itt-ott máladozik, nem kelt jó benyomást, ezért erre is keresek valami DIY lerakható burkolatot.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

fürdőszoba dekoráció DIY fürdőszoba felújítás diy felújítás csempe helyett csempe helyettesítő WC felújítás