Régóta érett egy stílusváltás a saját ebédlőnkben. Csak a székeket cseréltem ki, minden más ugyanaz, csak egy kicsit csiszoltunk, csereberéltünk, átfordítottunk.

 Kilenc éve Kenyában töltöttünk egy kis időt, ahol teljesen beleszerettem a sötét tónusú, gyarmati stílusú bútorokba. Ezek nem azonosak az itthon "koloniál" néven, a 80-as években árult, csavart oszlopos bútordarabokkal. A gyarmati stílus a sötét, vagy sötétre pácolt, vaskos egzotikus fákból készült, robusztus, kicsit rusztikus bútorokat jelenti. A székek, fotelek általában szintén sötét fából, sötétbarna bőrrel bevontak, az asztalok masszívak. Megpróbáltam itthon is ilyen jellegű darabokat beszerezni. Ezért aztán ilyen volt az ebédlőnk:

Ezen a képen már látszik, ahogy az utóbbi időben beszivárogtak a könnyedebb, retro darabok, és betette a lábát az első Eames stílusú szék is.

Na de elég volt a sok sötét fából, az egész lakás elindult egy ipari és MCM bútorokkal fűszerezett, világosabb, skandináv irányba. A régi asztalunk a színét leszámítva nagyon bevált, ráadásul egy nekem tetsző, nagy méretű, új fa asztal már százezres nagyságrend. Fogtam tehát a régi IKEA asztalt, melyet anno jó sok pénzért sötétbarnára fújattam, és lecsiszoltam. Gondolatban kicsit meg is sirattam az asztalos kiváló munkáját, ugyanis a sötét festék sok év óta, makulátlanul bírta a strapát, és alig akart lejönni. De végül (némi segítséggel), előbukkant az asztal eredeti színe. Szintelen, vizes bázisú, gyerekbarát lakkal kezeltem le, egyelőre még csak egy rétegben.  A nehéz bőr székek és a pad távoztak, és megérkeztek helyette a könnyed műanyag székek.

A fenti kép bal oldalán látható komód egy régi fehérneműs szekrény, amit pár ezerért vettem a vaterán. Most fehér tapétával borítottam be az ajtajait, hogy megnézzem, hogy mutat. Mivel bevált, valószínűleg le is lesz festve véglegesen. A bútordarab amúgy nagyon praktikus, az összes technikai kütyüt elnyeli. Amikor szükségesek (pl. házimozi, DVD lejátszó), akkor kitárjuk az ajtaját, és használjuk, utána pedig elzárom, így nem porosodik, és a gyerekek sem tömködnek gyurmát a lejátszóba, és nem vágnak kisollóval lyukat a nagy hangfalba.

Bevallom, az imádott charolais marhabőr csak a fotózás kedvéért került oda, ugyanis lelki szemeim előtt megjelent egy zamatos paradicsomleves, amely teljes terjedelmében végigfröccsen a szép, világos szőrön... Szóval a marha megy vissza a kanapéhoz, pedig jaj de jól mutat!

Jól látszik, hogy az asztal színének változtatása és a székek lecserélése alapvetően megújította az ebédlő (és az ezzel egy légtérben lévő nappali) hangulatát. Érdemes tehát próbálkozni, kis körültekintéssel  viszonylag olcsón is megúszható akár egy komolyabb stílusváltás is.