Kiskamasz fiúnk szobája nagyon cool elemmel bővült. A saját kézzel felújított, retro íróasztalra egy valódi 9to5 bringalámpa került!

A bicikli alkatrészekből összeszerelt lámpákat Belső Péter készíti, akiről korábban már írtam a Copper Upcycling Contest versenyének kapcsán. Nagyszerű munkáját dicséri, hogy a közönségszavazást megnyerte! Műhelyében kollekcióból, vagy egyedi rendelésre lehet lámpákat vásárolni, ugyanakkor a bringalámpák evolúciója folyamatos, és nincs belőlük két egyforma. A hobbi feltaláló-dizájnerrel, Belső Péterrel beszélgettem.

Hogy jött ez az egész?

Pár évvel ezelőtt terveztem és építettem egy ingázó bringát. Olyat, amit föl lehet tenni a vonatra, tehát összehajtható és nem piszkolja össze az office viseletet – mivel mondjuk a lánc meghajtást kapásból ki is lőttük, valami mást, tisztábbat kellett kitalálni helyette – a városban pedig simán lehet vele kerekezni. Nem utolsó szempontként persze az is érdekelt, hogy trendi legyen, jól nézzen ki.

Szerintem egyébként sikerült is. Szóval mire megoldottam az összes felmerülő problémát, és elkészült a bringa, párhuzamosan megalakult a 9to5 workshop is. Ez alatt a fedőnév alatt a kísérletezések során kimaradt alkatrészekből kezdtem el az üresjáratokban mindenféle használati tárgyakat készíteni.

Azt akarod mondani, hogy a bringalámpa egy melléktermék?

Bizonyos szempontból igen, másrészt azért nyilván komolyabb tervezést igényelt, mint mondjuk egy fogaskerékből flex-szel levágott sörnyitó vagy kulcstartó, amik inkább ilyen apró ajándéktárgyak voltak csak. Azokban nem volt kihívás, nem merültek fel megoldandó problémák, jött a sugallat, megvalósítottam, annyi. A lámpa viszont alapból is egy nagy ötlet, és nyilván az a projekt az érdekes, azon gondolkozik el az ember, amelyikben van kihívás. A bringalámpa ilyen. Még mindig tart az evolúciója egyébként.

Azt látom, hogy nincs belőlük két egyforma. Miért?

Ez csak korábban volt így. Az első lámpákat tulajdonképpen mind magamnak csináltam, kis külső ösztönzésre, mint amilyen például egy megrendelés. Amikor elkészültek, egy kicsit még tartogattam őket, aztán elbúcsúztam tőlük, és odaadtam. De hogy ne csak érzelmi húrokat pengessünk, nyilván gyakorlati oldala is van a dolognak. Volt idő, amikor bolhapiacon vadásztam a lámpatalpakra, bringalámpákra, fékkarokra, és a fellelt alkatrészekhez igazítottam a végtermék dizájnját. Aztán persze kiderült, hogy ez nagyon nem éri meg, minden vasárnap délelőttöt alkatrész vadászattal tölteni nem igazán járható út család és egyéb hobbik mellett. Egyszerűen nem fért már bele az időmbe, szóval elkezdtem az ellátásbiztonságra játszani, hogy ha érkezik egy megrendelés, „raktárról” vehessem elő az alkatrészeket. Ez viszont azt is jelenti, hogy állandó kollekciót kellett kialakítani. Innentől a tervezőmunka kétfelé válik: van, aki a kollekció darabjaiból rendel, amit rövid idő alatt, rutinból megcsinálok, van, aki egyedi tervvel érkezik, vagy az egyeztetés során alakul ki a végleges forma. Ilyenkor még vadászni kell a megfelelő alkatrészekre. Így megmarad a kreativitás varázsa is…

 A fatalp is így jött? Az korábban nem volt.

Valahogy így. Nem igazán sikerült biztos beszerzési forrást találni lámpatalpakra, és a fa egyébként is nagy kedvencem. Jók a tulajdonságai, és nagyon szeretek vele dolgozni (a másik hobbim a bútorfelújítás). Úgyhogy kézenfekvőnek tűnt belevenni a fát is ebbe a buliba. Szerencsére a megrendelőknek is tetszett eddig. Persze nyilván ezzel megint újabb problémák merültek fel, de ezért nehéz lenne haragudni, mivel pont emiatt érdekes még mindig a lámpakészítés.

Az eredeti szakmád nem éppen kétkezi munka.

Nem igazán. Jelenleg üzletviteli tanácsadással foglalkozom, az egyik nagy banknak dolgozom. Szerencsére ezt a munkát itthonról is kiválóan el lehet végezni, úgyhogy igen, ha elegem van a számokból, szerződésekből és stratégiákból, viszonylag rövid úton leléphetek a műhelybe szerelni egy kicsit.

Apropó, szerelés, milyen technikákból áll össze egy ilyen lámpa, és mi az, amit ezek közül te csinálsz, mi az, amit másra bízol?

Rátapintottál, a feleségem gyakran cinkel azzal, hogy „Lobo vagyok, magányos farkas, egyedül járok”, mert valóban magam szeretem elintézni a dolgokat. Mondjuk a szinterezés az pont nem ilyen, azt házilag nem lehet megcsinálni, vagyis a festést profikra bízom. A fatalpat is esztergályos készíti. A nyersfát már én kezelem, én szerelem össze az alkatrészeket, és a villanyszerelést is én csinálom természetesen. Érteni kell az asztalos munkákhoz, lakatos szakmához, a villanyszereléshez, és nyilván kerékpárt szerelni is kell tudni, mert egy ilyen lámpa nagyjából egy negyed bicikli.

Tervezed, hogy profivá válsz?

Ez az opció is felmerült már, de jelenleg nem látom azt az üzleti modellt, amiben ez megbízhatóan és kiszámíthatóan működni tudna, mondjuk azon a minimálisan elvárható szinten, hogy a családomat egy átlagos színvonalon el tudjam tartani belőle. Jelenleg a külföldi piacra lépés a következő terv, meglátjuk, hogy hogy alakul.

Fotók: 9to5 workshop és saját.