2015. aug 25.

Kevés ablak, sok fény

írta: p.tree
Kevés ablak, sok fény

Az alábbi lakás akár Budapesten is lehetne (Ukrajnában van egyébként). A mérete nem rossz egy egyedülállónak, vagy egy párnak, hiszen 40 nm-en azért már el lehet osztani a funkciókat. Az igazi nehézséget az adja, hogy ablak csak az egyik oldalon van, ami a pesti belvárosban elég gyakran előfordul. A tervezők mindenféle trükköket bevetettek a tágasság és világosság érzésének megteremtéséhez.

tiny-apartment-plan-ry.jpg

A fehér - világos fa - világos szürke kombinációt vitték végig az egész lakáson. Ahol lehetett, mindet összenyitottak, így próbáltak minél több természetes fényt juttatni az egyes funkcióknak. A "vesztes" a fürdő lett - de ez ennél sokkal nagyobb lakásokkal is előfordul.

tiny-apartment-ry3.jpg

Érdekes megoldás a burkolat váltása a konyha-előszoba tere és az étkező-nappali tere között. Érdemes megfigyelni, hogy a fal élén helyezték el a villanykapcsolókat - összenyitásnál ugyanis sokszor gondot okoz, hová kerüljenek a kapcsolók a korábbi fal helyett. A konyhaszekrényeket pedig plafonig tervezték, hogy minél több zárt, vagyis rendezettnek tűnő tárolóhely legyen.

tiny-apartment-ry2-800x543.jpg

Az Eames szék nemcsak azért jó választás, mert most nagyon divatos, hanem azért is, mert vékonyka lábával nagyon légies, nem tömbszerű, így látványában kevesebbet vesz el a térből.

A következő képen megfigyelhető a háló érdekes térelválasztása. Tulajdonképpen csak jelképesen kijelöli a háló helyét, de a fényt átengedi, és klausztrofóbiásoknak is ideális, hiszen ha az üveg helyén valami fal lenne, akkor igencsak szűkös kuckó alakulna ki. Az ágy melletti világos, geometrikus minta kissé meg is zavarja a térérzékelésünket. A szinteltolással pedig hasznos tárolóhelyeket is nyerhetünk az ágy alatt.

tiny-apartment-ry4.jpg

Itt látszik, hogy mennyire nem zárt a háló. Az üveg dekorálható, így a fény áteresztés megtartása mellett akár matricázással is szeparáltabbá tehető. Az ablak mellett pedig a két fős munkaállomás látható.

tiny-apartment-ry5.jpg

A fürdőnél is megtartották a fehér - szürke - világos fa színkombinációt, és a most divatos cementlapokkal dobták fel a helyiséget.

tiny-apartment-ry6.jpg

tiny-apartment-plan-ry2.jpg

 

Forrás: busyboo.com

Szólj hozzá

lakások kis terek